A vámpír

Bűnös volt születése is,
Akkor kellett volna neki
A halált csöndesen átadni,
Vele sok rosszat megelőzni.

De nem látta meg senki jövőlátó,
Hogy az ártatlanból nemsoká lesz ártó.
Ártatlan? Vagy már gonosznak született?
Mindegy. Soha jó már többé nem lehet.

Nem lehet. És kívánná-e?
Nem tudom én se, ő se.
Ez a sors átkos ajándéka,
Mit tehet mást: elfogadja.

Ártatlanok tisztító vérében
Mocskosan semmit sem érez.
Mások drága életét ellopja,
Szentségtelen létét hosszabbítja.

Forró vérrel égeti szét torkát,
Sötét árny ő, ezért hát éjjel jár.
Lesi áldozatát, mint gyilkos vadász,
Lába nyomán mindenhol csak halál.

A szenvedést nézi nevetve,
Minden sejtje kegyetlen.
Tán maga az ördög, meglehet,
Szemében is látod: lelketlen.

Élőhalott ő, nem is lélegzik,
Nem él, csupáncsak létezik.
Szánnád, ha nem gyűlölnéd őt,
Neked is, neki is megváltás a tőr.

Ha lelkét egyszer vissza is kapja,
A sok ezer áldozat a békét meg nem adja.
Addig követeli vissza tőle létét,
Míg fel nem emészti egészen a lelkét.

Halál. Ez az egyetlen megoldás.
Minden vámpírnak végső megnyugvás.
Lélektelenül volt ezer gyilkosság,
De a lelke tiszta. Hát van vámpírmennyország.